Kifogott a tereprobotokon a pálya a Kecskeméti Főiskola versenyén

Vissza a címlapra

Kecskemét - A Terro-X tereprobot-építő versenyt egy uniós projekt keretében hirdette meg a főiskola. A versenyt a Tudósház mellett rendezték meg csütörtök délután.

A Kecskeméti Főiskola Tudósháza mellett alakították ki a téglarakást, vizes árkot, homokos szakaszt és ugrásszerű szintkülönbséget is magába foglaló pályát, ahol a döntőbe jutott öt csapat - közöttük az ELTE egy csapata - mutathatta be saját tervezésű és építésű tereprobotját.

A robotoknak távirányítással kellett végighaladniuk a pálya egyes szakaszain. A robotok méreten kívül más megkötés nem volt, így meglehetősen érdekes megoldású „járműveket" alkottak a hallgatók.

Az egyik csapat például otthon található anyagokból és fából „barkácsolta" az eszközt. Többen pedig lánctalpakkal próbálták meg leküzdeni a terepakadályokat. Valamint volt olyan csapat is, amelyik  kerék és lánctalp nélküli, ugyanakkor egy állatra - leginkább kutyára - emlékeztető megoldást választott.

A terep leküzdése mellett  feladat volt még a „pózolás", amikor a robotnak fénnyel, hanggal vagy mozgással a közönséget kellett köszöntenie.

Több hónapos munka állt a csapatok mögött, mégsem akadt olyan robot, amelyik végig tudott volna menni a pályán: legtöbbször az elektronika mondott csődöt.

- Lehet, hogy bár a terep leírása a kezdetektől adott volt, a csapatok többsége nem tudta felmérni, milyen terhelést jelenthet ez a gépeik számára - mondta el dr. Csík Norbert főiskolai docens, a verseny ötletgazdája. - S bár tesztelési lehetőségük volt a csapatoknak a helyszínen, a verseny napján, stratégiájuk részeként nem éltek vele. A szintkülönbségek és a nagy súly meglehetősen megdolgoztatják az elektronikát, nagyon jól kell megoldani a víz elleni védelmet is, különben akár még tönkre is mehet az eszköz.

- Nagyon hasznos minden olyan verseny, ahol a hallgatók megmutathatják kreatív ötleteiket - hangsúlyozta prof dr. Vajnai Tibor, a GAMF Kar Informatika Tanszékének vezetője. Ezek során megtapasztalhatják a fiatalok azt is, milyen az, amikor egy konkrét probléma megoldásában kell alkalmazniuk az elsajátított elméleti ismereteket. Biztos, hogy a verseny tapasztalataiból is nagyon sokat tanulnak.

- Ezt a mostani versenyt tekinthetjük akár egy tesznek is - emelte ki Szabó Antal, a Tudó-sok(k) - a tudományos eredmények elismertetése és népszerűsítése a Kecskeméti Főiskolán és a Dél-Alföldi Régióban című projekt menedzsere, amelynek a keretében megrendezhették a versenyt. - Ősszel ugyanis szeretnénk ismét meghirdetni, és reméljük, hogy több felsőoktatási intézmény hallgatói is felfigyelnek majd a kihívásra.

A verseny a Tudó-sok(k) - a tudományos eredmények elismertetése és népszerűsítése a Kecskeméti Főiskolán és a Dél-Alföldi Régióban című projekt keretében valósult meg (TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0043).