Kecskemét térségében dolgozott útszéli prostituáltként a vádlott élettársa

Vissza a címlapra

A Ceglédi Járási Ügyészség kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal az abonyi a férfival szemben, aki Olaszországban több nőt prostituáltként dolgoztatott. Aki ellenszegült, azt durván bántalmazta. (A fotó illusztráció)

A bűnügy vádlottja, egy abonyi férfi 2011-től az ismeretségébe tartozó nőket rábeszélte arra, hogy dolgozzanak prostituáltként Magyarországon és Olaszországban, és az így keresett pénzük jelentős részét adják át neki.

Az egyik sértett másfél évig dolgozott Olaszországban prostituáltként. Ez idő alatt több mint 10 millió forintnak megfelelő eurót keresett, amit át kellett utalnia a férfinak. Amikor a nő haza akart jönni, vagy a férfi kevesellte a bevételt, a vádlott azzal fenyegette meg a sértettet, hogy elmondja a rokonainak, mivel foglalkozik, majd őt és a családját is megveri.

A vádlott 2013 áprilisától az élettársát is prostitúcióra bírta. A nőnek előbb Magyarországon, Kecskemét térségében, később Olaszországban, Riminiben kellett dolgoznia. A vádlott az akaratának gyakran ellenszegülő nőt durván bántalmazta: ököllel, székkel, súlyzóval ütötte. A sértett 2015 júliusáig mintegy 9,5 millió forintot keresett, amit átutalt a férfinak.

A férfinak munkahelye, megélhetését biztosító rendszeres jövedelme nem volt, a nők keresményéből élt.

A vádlott 2015 nyarán felkereste egy korábbi élettársát és súlyos fenyegetésekkel arra kényszerítette a nőt, hogy több százezer forint hitelt vegyen fel, és azt adja oda neki. A sértett  félt a férfitól, felvette a kölcsönt és fizetett a vádlottnak. A hitelt azóta is a nő törleszti.

A Ceglédi Járási Ügyészség kerítés bűntettével, zsarolás bűntettével, kitartottság bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a férfit, aki előzetes letartóztatásban várja a tárgyalását.