Kecskemét közgyűlésének szeptemberi döntései

Vissza a címlapra

A képviselő-testületi ülés szeptember 22-ei, csütörtöki ülésének ezek voltak a főbb döntései:

Elfogadta a testület a költségvetés soron következő módosítását. Lényeges változás, hogy a város számos pályázatot megnyert, ezek kapcsán pedig a bevételi és kiadási előirányzatok módosítására volt szükség.

A megnyert pályázatok: a déli iparterületet érintő útfejlesztés 367 millió forint, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatallal konzorciumban megvalósuló foglalkoztatási paktum közel 2 milliárd, a Homokbánya, Déli feltáró út I. üteme 282 millió, Kecskemét Fenntartható Városi Mobilitási Tervének elkészítése 51 millió, a Csokor utcai óvoda infrastrukturális fejlesztése 114 millió, a Széchenyi sétányi bölcsőde infrastrukturális fejlesztése 230 millió forint támogatásban részesült.

További uniós pályázatok támogatási kérelmeivel kapcsolatos döntéseket is hozott a grémium. A már benyújtott, elbírálásra váró fejlesztések és az igényelt támogatások összege:

Gazdasági területekhez kapcsolódó útfelújítások Kecskeméten - 1,2 milliárd forint

Árpádvárosi bölcsőde infrastrukturális fejlesztése és Klapka utcai bölcsőde eszközbeszerzése - 309 millió forint

Bem u. - Kuruc krt. kereszteződésében körforgalom kiépítése - 1.27 milliárd forint

Kecskeméten az 5-ös sz. főút mentén a Belső-Szegedi úttól az 54-es sz. főútig létesítendő gyalog-kerékpárút építése - 199 millió forint

Margaréta buszforduló kiépítése - 503 millió forint

Kerékpárosbarát fejlesztés közbringa-rendszer kiépítésével Kecskeméten - 97 millió forint

Béke Általános Iskola energetikai korszerűsítése - 220 millió forint

Móra Ferenc Általános Iskola energetikai korszerűsítése - 291 millió forint

Margaréta Otthon energetikai korszersítése - 464 millió forint

Corvin Mátyás Általános Iskola energetikai korszerűsítése - 302 millió forint

Zrínyi Ilona Általános Iskola energetikai korszerűsítése - 292 millió forint

Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola energetikai korszerűsítése - 302 millió forint

Móricz Zsigmond Általános Iskola energetikai korszerűsítése - 300 millió forint

Kertvárosi Általános Iskola energetikai korszerűsítése - 84 millió forint

Arany János Általános Iskola energetikai korszerűsítése - 239 millió forint

Mathiász János Általános Iskola energetikai korszerűsítése - 160 millió forint

A közgyűlés további pályázatok benyújtásáról is döntött, amelyek a Homokbánya fejlesztésére, az egészségügyi és szociális alapellátás fejlesztésére, új család- és gyermekjóléti központ létrehozására, időskorúak és fogyatékkal élők szociális alapszolgáltatásainak fejlesztésére irányulnak.

Pályázatot nyújtott be a város a Nemzeti Szabadidős - Egészség Sportpark Program keretében. Sikeres pályázat esetén sportparkok jöhetnek létre a katonatelepi sportpályán, a Hermann Ottó téren, Kadafalván, a Műkertvárosban, a Forradalom utcán, a Czollner téren, a Nádasdy utcán, az Újvidék téren és a Temes téren. Továbbá két futópálya is épülhet, a Gyenes téren és Katonatelepen.  A program lebonyolítója a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt., amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézménye. A zrt. a fejlesztések elvégzését követően a létesítményeket térítésmentesen az önkormányzat tulajdonába adja.  Az önkormányzatnak mindössze a két futókör kialakításához kell 50 százalékos önerőt biztosítania, összesen nettó 14 millió forint összegben.

Pályázatot ír ki az önkormányzat a Rudolf laktanya területén lévő, „beteg lovak istállója" néven ismert épület hasznosítására. A város 2016. december 1. - 2031. november 30. közötti időszakban akarja bérbe adni az ingatlant azzal a céllal, hogy a leendő bérlő ott szórakoztató, vendéglátó létesítményt hozzon létre.

Októbertől Bán János lesz a Kecskeméti Televízió Kft. ügyvezetője és főszerkesztője. A televíziót 2010. óta vezető Eckhardt Balázs ugyanis lemondott tisztségéről, tekintettel arra, hogy a jövőben a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöki tisztségét tölti be. 


Quaestor-károsultak a közgyűlésen

A közgyűlésen ismét megjelent a Quaestor-károsultak egy csoportja. Miután szót kaptak elmondták, hogy a hivatalos közleményekkel szemben nem történt meg Magyarországon a 32 ezres Quaestor csoport 99 százalékos kárrendezése. Ezzel szemben mintegy 12 ezer ember egyáltalán nem kapott kártalanítást, a többieket pedig csak részben kártalanították.


Kivonultak a szocialisták

A Magyar Szocialista Párt közgyűlési frakciója heves vitát követően kivonult az ülésteremből. Utóbb közzétettek egy nyilatkozatot, melyben arra hivatkoztak, hogy így tiltakoznak a mai közgyűlésen elhangzott, az október 2-i népszavazással kapcsolatos felvetés ellen.

A közgyűlés ugyanis módosította Kecskemét város költségvetését Nemcsik Mátyás fideszes képviselő felvetésére és 2 millió forintot csoportosítottak át a népszavazás költségeire, a tartalék keret terhére.

Az MSZP közleménye szerint „az ezt követő - a bevándorlással, menekültüggyel kapcsolatos - politikai sárdobáláshoz, amely nem méltó városunkhoz, frakciónk nem kívánt asszisztálni és kivonultunk a közgyűlésről."