Interaktív táblákat adományozott a Knorr-Bremse az Arany János Általános Iskolának

Vissza a címlapra

Interaktív táblákat nyert a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 2017-ben is meghirdetett Local Care elnevezésű pályázatán a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola. A három táblát 2018. január 12-én, pénteken adták át hivatalosan az iskolában.

Az átadó ünnepségen, melynek keretében három osztályban is látványos bemutatót tartottak a táblák használatáról, jelen volt többek között Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ Igazgatója, Nemcsik Mátyás kecskeméti önkormányzati képviselő, a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft. részéről pedig Bucsai Edina, marketinges munkatárs és Muráncsik Dorina beszerzési vezető. Az iskola igazgatónője, Lovrityné Bóta Klára külön is köszöntötte az egyik kisdiákjuk, Werner Máté édesanyját, Walter Krisztinát, a Knorr-Bremse munkatársát, hiszen ő volt az, aki támogatta, lelkesítette az iskola vezetését a végül sikeres pályázat megírására, melynek köszönhetően a 3 interaktív táblát elnyerték.

- Boldogok vagyunk, hiszen ismét egy újabb vágyunk vált valóra a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft. által kiírt „Önkéntesség a társadalmi felelősségvállalás jegyében" Local Care elnevezésű pályázat keretében - mondta az igazgatónő. - Köszönjük a lehetőséget Bíró Attilának, a Knorr-Bremse vezérigazgatójának, valamint a Knorr-Bremse marketinges csapatának. Az 1.c, 3.b és az 1.a osztály termeiben szereltük fel a táblákat. A 3 interaktív táblához a projektorok is a pályázat részét képezték. Reméljük, a jövőben is lesz még lehetőségünk gyarapítani a felső tagozatban is az interaktív táblák számát.

A Knorr-Bremse jótékonysági szervezete, a Knorr-Bremse Global Care e.V. a társadalmi felelősségvállalás jegyében több mint 10 éve segíti a rászorulókat világszerte. 2015-ben, a Knorr-Bremse Global Care fennállásának 10. évfordulójára egy egyedülálló kampányt indított, mely az önkéntesként tevékenykedő dolgozói munkáját segítette a régióban. Azóta a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. minden évben bátorítja dolgozóit, hogy önkéntes munkát vállaljanak fel közösségi projektekben, amit a vállalat anyagilag is támogat.

Mint az ünnepségen elhangzott, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 2017-ben is meghirdette a Local Care elnevezésű pályázatát, melynek keretében a vállalat önkéntes dolgozói helyi intézmények, alapítványok fejlesztési projektjeinek támogatására nyújthatták be pályázataikat.

Tavaly év végén rekordmennyiségű, összesen 26 pályázat érkezett be a vállalathoz. Így a cég kecskeméti telephelyén és a budapesti R&D Központjában 12 általános iskola, óvoda és alapítvány részesült összesen mintegy 16 millió forint támogatásban. Kecskeméten a Bolyai János Gimnázium (lásd kapcsolódó cikkünk), a Zrínyi Ilona Általános Iskola, a Corvin Mátyás Általános Iskola, a Kecskeméti Református Általános Iskola, a Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola, a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola, a kecskeméti Autizmus Centrum és a Katona József Gimnázium. Budapesten pedig a Domokos Pál Általános Iskola, a Kőrösi Csoma Általános Iskola, az Észak-Kelenföldi Óvoda és a Lépjünk, hogy Léphessenek Egyesület kapott támogatást tantermek felújítására, korszerű oktatási célú eszközök beszerzésére és a természettudományos valamint a digitális oktatás fejlesztésére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

A Knorr-Bremse támogatásával fizika szaktantermet újítottak fel a Bolyai Gimnáziumban