III. Mozdulj! –Városrészi Sportnap Hetényegyházán

Vissza a címlapra

Idén május 20-án, szombaton immár hagyományosan mozdul meg Hetényegyháza lakossága, hogy kipróbálja a településen kínált sportolási lehetőségeket. A III. Mozdulj! Városrészi Sportnap Hetényegyházán több helyszínen várja az érdeklődőket: délelőtt a Móricz Zsigmond Általános Iskola sportnapjára várja az iskola diákjait a Fenyő utcai sportpályán, ahol a fogathajtástól a futballon keresztül az íjászatig többféle sportot kóstolhatnak meg a nebulók. (A fotó a tavalyi programon készült)

Délután a családok csemegézhetnek a jobbnál jobb sportos ajánlatból a Hetényi Közösségi Házban és annak udvarán: aerobik, jóga, íjászat, családi labdás sportok vonulnak majd fel. A fáradt vagy épp bemelegedésre vágyó izmokat pedig egy kis masszázson lehet majd kényeztetni mozgás előtt vagy után.

E nap színes programkínálatára is igaz, hogy még az idősebbek is elkezdhetik, ugyanis kipróbálható lesz a Senior Torna is, így még a nagymamát és nagypapát sem szabad ezen a délutánon otthon hagyni!

Aki el sem tudja képzelni a családi szórakozást négylábú nélkül, azoknak is jó hírünk van: délután egy Kutyás Játszóház nyitja meg kapuit és várja elsősorban apró vendégeit.

Bár a sport önmagában is igazi örömet okoz, de ha ez nem lenne elég, a nap végén A LEGSPORTOSABB CSALÁD díját is kisorsoljuk. Nyeremény: EasySet hordozható családi tollaslabda szett: 4 ütő, 2 labda és bárhol felállítható háló!

A teljes program ingyenes, így hát MOZDULJ! Városrészi Sportnap Hetényegyházán 2017. május 20-án.

Részletes program:

III. Mozdulj! -Városrészi Sportnap Hetényegyházán (2017. május 20. (szombat)

9.00 Hetény Vezér Vándorkupa labdarúgó mérkőzések (Petrovics Park). Nevezés május 18-ig: Benkő Istvánné 76/472-522 vagy a hetenymuvhaz@hirosagora.hu címen.

8.30-tól Iskolai sportnap a Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjainak (Fenyő utcai sportpálya)

13.00-tól Regisztráció a CSALÁDI SPORT DÉLUTÁNRA a Hetényegyházi Közösségi Házban

13.30-17.00 CSALÁDI SPORTDÉLUTÁN (Hetényegyházi Közösségi Ház és udvara)

- aerobik, jóga, senior torna, íjászat, masszázs

- családi labdajátékok: tollas, ping-pong, kosárlabda, csocsó

15:00-16:30 Kutyás Játszóház a Csiga-biga Alapítvány terápiás kutyáival (Hetényegyházi Közösségi Ház udvara)

15:00-16:30 Naplemente Idősek Klubjának sportpohár bemutatója

17.00 Záró ünnepség és sorsolás

A LEGSPORTOSABB CSALÁD különdíj sorsolásán való részvétel feltétele a délután felkínált sportokon való részvétel.