Fiatal Vállalkozók Hete Kecskeméten a FIVOSZ szervezésében

Vissza a címlapra

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége idén TIZEDIK alkalommal rendezi meg a hazai gazdasági utánpótlás-nevelés kulcseseményének számító Fiatal Vállalkozók Hetét, 2017. november 13-19. között, mely a világ legnagyobb vállalkozásösztönző hálózata, a Global Entrepreneurship Week keretében kerül megrendezésre, a világ 190 országához hasonlóan. Célja, hogy hidat építsen a vállalkozók és a vállalkozás iránt érdeklődő fiatalok között, ezáltal biztosítva Magyarország gazdasági utánpótlását.

A Fiatal Vállalkozók Hete egy kulcsesemény Magyarországon, hiszen fiatalok széles rétegeit ösztönzi a vállalkozásra - ezáltal társadalmi-gazdasági szemléletformáló ereje nagy jelentőséggel bír. 2016-ban több mint 8500 tudatos fiatal vett részt a 6 városban megrendezett 48 eseményen, amelyeken az ország GDP-jének 26,7%-át adó vállalatok képviselték magukat előadóként és támogatóként egyaránt.

Célunk, hogy egy összetartó, új szemléletmóddal rendelkező vállalkozói kultúra jöjjön létre hazánkban, illetve lehetőséget kívánunk teremteni az érdeklődők számára, hogy sikeres vállalkozóktól tanulhassanak a rendezvényeinken. A kecskeméti esemény kiemelt figyelemmel bír az idén tízéves Fiatal Vállalkozók Hete programsorozatban, hiszen a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének Bács-Kiskun megyei szervezete újraalakul. Kecskeméten és vonzáskörzetében, az elmúlt években tapasztalt fejlődés miatt szükségszerű a szervezet felpörgetése is. Sok vállalkozás létesül és több fiatal vállalkozó is érdeklődik az új lehetőségek iránt. A FIVOSZ szeretne ezeknek a lelkes fiatal és régebb óta fiatal vállalkozóknak segíteni és együttműködni velük. Akik eljönnek Kecskemétre, közvetlen és hasznos útravalókkal térhetnek haza, amelyeket beépíthetnek induló vagy már meglévő vállalkozásukba is.

Fiatal Vállalkozók Hete - Hogyan csináltam?

IDŐPONT:

2017. november 15. (szerda) 17:00 - 19:30 óra

HELYSZÍN: volt Liberté étterem Kecskemét főterén (6000 Kecskemét, Szabadság tér 2.)

Az eseményt: Nagy Tibor, a Gong Rádió értékesítési igazgatója és műsorvezetője moderálja.

17:00-17:20 Bognár Ildikó - Magyar Nemzeti Kereskedőház

17:20-17:40 Kapcsolatépítő kávészünet

17:40-18:00 Rajnai Richárd - Kötéltechnika Kft. - tulajdonos

18:00-18:30 Kerekasztal beszélgetés - Kecskeméti gasztro vállalkozások

Frittmann Péter - DiVino Kecskemét- tulajdonos

Hegedűs Szabolcs - Vincent Bar & Pastry -tulajdonos

Galbovy Szabolcs - BBQ Heroes - tulajdonos

18:30-18:40 Kapcsolatépítő kávészünet

18:40- 19:00 Renner Tamás - Renner Bt. - alapító

19:00-19:30 Kovács Marianna - Monojet Kft., ügyvezető igazgató, tulajdonos

A rendezvényről:

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének Bács-Kiskun megyei szervezete újraalakul. Kecskeméten és vonzáskörzetében, az elmúlt években tapasztalt fejlődés miatt szükségszerű a szervezet felpörgetése is. Sok vállalkozás létesül és több fiatal vállalkozó is érdeklődik az új lehetőségek iránt. A FIVOSZ szeretne ezeknek a lelkes fiatal vállalkozóknak segíteni és együttműködni velük. Akik eljönnek Kecskemétre, közvetlen és hasznos útravalókkal térhetnek haza, amelyeket beépíthetnek induló vagy már meglévő vállalkozásukba is.