Fasor emlékeztet mostantól a reformáció első 500 évére Kecskeméten

Vissza a címlapra

Ötven tölgyfát ültettek el a reformáció hálaadásának 500. évében a Kecskeméti Református temetőben. Az ötvenedik fát ma, azaz 2017. november 1-jén ültette el Varga Nándor, a Kecskemét-nyugati egyházrész lelkipásztora, elnöklelkész és Hörcsök Imre, a Kecskeméti Református Egyházközség főgondnoka, kecskeméti önkormányzati képviselő.

A faültetést Emlékező Istentisztelet előzte meg a Református Temető ravatalozójában, ahol Varga Nándor hirdetett igét. Elhunyt szeretteikre emlékeztek a gyász terhét viselő résztvevők.

Ezt követően mentek valamennyien a reformáció 500. évfordulójára emlékeztető új fasorba. Ahol Zombory István presbiter, a temető gondnoka elmondta, hogy összesen 50 tölgyfát ültettek el: az elmúlt napokban 49-et, ma pedig az ötvenediket. Valamennyi fa a reformáció 10-10 évére, azaz összesen 500 évre emlékeztetnek.

Az új fasort a több évszázada Kecskeméten élő, neves Szappanos család mauzóleumához - ez a Református temetőben az egyetlen mauzóleum - vezető úton alakították ki.