Épül a 18 méteres gömbsátor a Vasútparkban (KÉPGALÉRIA)

Vissza a címlapra

A keol.hu fotósa előtt húzták fel egy daruval a Kecskeméti Vasútparkban vasárnap délben azt a 18 méter átmérőjű sátort, amelyben - mint megírtuk - a Magyar Nemzeti Múzeum első világháborús centenáriumi országjáró kiállítása lesz látható november 24-től 29-ig.

A következő napokban a sátorépítést a kiállítás berendezése követi majd, hogy pénteken 14 órakor megnyithassák itt a „TÖBBES SZÁMBAN - Az I. világháború és a hátország mindennapjainak valóságai" című kiállítást. Az ünnepélyes megnyitón Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere és Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszöntik majd a megjelenteket, a kiállítást pedig Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára nyitja majd meg.

Az országjáró kiállítás elsődleges célja, hogy sok iskoláscsoport is megismerje, milyen lehetett az I. világháború kora. Az emlékév kezdetén rengeteg rendezvény és program foglalkozott az I. világháborúval, de fontos, hogy a tudásanyag mindenkihez eljusson, aki azóta tanult róla a közoktatásban. Ezért a kecskeméti iskoláknak vezetést is szerveznek majd.

A kiállítótérben helyet kap a frontra induló katonák sorsát jelképező vasúti kocsi, a 19. század végét megidéző, de idővel darabjaira hulló körhinta, a háborús propagandahivatalra utaló, óriási írógép és a családfenntartó nélkül maradt otthoniak megváltozott életét bemutató villamoskocsi is. Emellett kipróbálható, milyen nehéz volt a katona menetfelszerelése, a több mint 700 kiállított eredeti tárgy között pedig megnézhető lesz majd a későbbi miniszterelnök, Nagy Imre tábori levelezőlapja, Horthy Miklós sorhajókapitány levele, illetve Szabó Lőrinc költő fényképes igazolványa is.

A sátor látogatása mindenkinek INGYENES lesz november 24-29 között a Kecskeméti Vasútparkban.