Dr. Szeberényi Gyula Tamás gyújtotta meg a harmadik gyertyát az Adventi koszorún

Vissza a címlapra

Kecskemét - A harmadik gyertyát gyújtották meg december 12-én a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület által szervezett Adventi szombat esték elnevezésű programsorozatban, Kecskemét főterén.

A 17 órakor kezdődött ünnepi gyertyagyújtást megelőzően ismét megjelentek a harsonás „Angyalok" - az M. Bodon Pál Zeneiskola növendékei - a Városháza egyik ablakában. Műsorukat követően Kovács Nóri énekes, előadóművész énekelt.

A Városháza előtt felállított színpadon verset mondott Szigeti-Lőrincz Laura, a Katona József Gimnázium diákja. A felkészítő tanára Orbán Edit drámapedagógus volt.

A Kecskeméti Református Pálmácska Óvodások kántálását követően a Kecskeméti Református Általános Iskola 4.b osztályának műsora következett. Adventi üzenetet Kuti József, a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkésze mondott.

A harmadik adventi gyertyát dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere gyújtotta meg. A gyertyagyújtás alatt a Barátok Temploma kórusa énekelt.

A szeretetvendégséget a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület adta.