Csodaszép fenyőket árul Marika a kecskeméti piacon

Vissza a címlapra

Megkezdődött a karácsonyfa-szezon Kecskeméten. Ahol a törzskuncsaftok továbbra is határozottan állítják, hogy a legszebb fenyőket idén is Benkóczki Istvánné, Marika őstermelő árulja a piacon.

Nem véletlenül van olyan kuncsaftja, aki 10 éve minden karácsonykor kizárólag csak nála vásárol. Azért, mert tudja, hogy nála csak saját termésű gyönyörű fenyőket kap, nem pedig olyanokat, amit az ország másik végéből szállítottak - közben nyomorgattak - teherautón.

Marika sorolja: a lucfenyő darabja 2.000, az ezüstfenyő métere 3.900, a nordmann fenyő pedig méterenként 6.500 ezer forintba kerül. A vevők leginkább a középáras ezüstfenyőt keresik, de sokan visznek töves, azaz konténeres fenyőt is.

A lucfenyőt jobbára az idősebb korosztály keresi, és ők szoktak vásárolni fenyőcsokrokat is 500 forintért, amiket a szeretteik sírjára visznek, vagy a szobáikat díszítik vele. Ez utóbbi miatt azonban sokszor a fiatalok is visznek a kiválasztott fenyőfa mellé még fenyőcsokrot. Sokan pedig még az erkélyeket is ilyennel díszítik a lakótelepeken.

- Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy ne halassza sokáig a vásárlást, mert persze a legszebb fákat viszik most el elsőként a vevők. Aki halogat, és megvárja a karácsonyt, kockáztatja, hogy addigra a szép fák elfogynak - tanácsolja az őstermelő.

Marika egyébként a Király pizzériával átellenben árulja a fákat, minden nap reggel 7 órától este 6-ig.