18
jún

Bizonyítványosztás a Refiben - Újabb kitűnő tanévet zártak

Bizonyítványosztás a Refiben - Újabb kitűnő tanévet zártak

Tanévzáró istentisztelettel ért véget a Kecskeméti Református Gimnázium 2016/2017-es tanéve, ami egyúttal az újraindulás 27. tanéve, az iskola történetének pedig a 453. éve volt.

Az istentiszteleten Vincze Árpád lelkipásztor apostoli köszöntését, majd Laczay András igehirdetését követően előbb Pálné Lencsés Szilvia, az internátus igazgatónője, majd Szenes Mártonné, a gimnázium igazgatónője mondott beszédet. Az igazgatónő megköszönte a fenntartó Kecskeméti Református Egyházközség elnökségének és presbitériumának, hogy az iskola ügyét hordozzák és mindig keresik a megoldásokat ahhoz, hogy a nevelés-oktatás körülményei, feltételei javulhassanak a gimnáziumban. Továbbá köszönetet mondott az internátusnak, az általános iskolának, a konviktus dolgozóinak, és a gazdasági hivatalnak is.

A Kecskeméti Református Gimnázium 20 osztályában 584 (tavaly 536) diák tanult a 2016/17-es tanévben. Kitűnő bizonyítványt 52 (tavaly 46) tanuló, jeles bizonyítványt 76 (tavaly 77) diák vehetett át. Ők összesen a diákok 22 százalékát adták.

Az iskola tantárgyi átlaga 4.27, ami az elmúlt évivel megegyező. Az 5 legjobb tanulmányi eredmény: első lett a 12.b (4,49), második a 12.a (4,46), harmadik a 10.c (4,45), a negyedik a 12.c (4,42), az ötödik helyen hármas holtversenyben (4,41) a 8.a, 9.a és a 12.d osztály végzett. A tantárgyi dicséretek száma több mint 100-zal nőtt: 563 (a tavalyi 459).

A tanévzáró istentiszteleten díjak és jutalmak átadására is sor került:

A Szemerey Andor Emlékére Létrehozott Alapítvány a következőket díjazta: Ficsor István 9.a, Hajdú Eszter 9.c

A hitükben hűségesen szolgáló, külön feladatokat is vállaló, jó tanuló, példamutató magatartású diákok közül őket jutalmazták: Makai Réka 12.e, Gebei Kitti 12.e, Bárdkai László 10.d, Szabó Balázs 10.d, Sipos Villő Kamilla 11.c, Keresztesi Sándor 10.a

A Dr. Vetéssy Géza Alapítvány őket díjazta: Makai Béla 10.d, Honti Dorka 10.a, Ferenczi Anna 10.c, Sipos Rita Veronika 10.a

A Dr. Vincze Egon öregdiák által felajánlott díjak őket illették: Ficsór István 9.a, Terjéki Gergő 9.c, Kelemen Dávid 9.c, Dékány Henrietta 9.c, Urbán Orsolya 10.c, Beckwith Édua Lea 12.c, Köhler Márk 11.c

A néhai Szabó István presbiter által létrehozott díjakat ők kapták: Horváth Tekla 8.a, Katona Eszter 10.a, Fridrich Dorina 10.a, Urbán Boglárka 11.a

A gyülekezet néhány éve elhunyt tagja, Kincses Sándorné díját kapták: Szabó Kata 12.a, Galambos Ágnes 11.d, Tuska József 12.a, Nagy Zsófia 10.c

A Dr. Székely Tibor Díjban részesült: Kelemen Bálint 11.e

A Balásfalvy Alapítvány Díját kapták: Annus Krisztián 12.b, Rigó Zsombor Márton 9.a

Berecz Géza egyháztag díját kapták: Hári Zsófi a 8.a, Nagy Antal 9.a, Eördögh Krisztina 11.c

Egyedi Erzsébet 1944-ben érettségizett öregdiák díját kapták: Szöllősi Adél 8.a, Tóth Zsófia Hilda 8.a, Schuszter Veréna 10.e, Zsoldos Roland 11.e, Csiszár Gergely 11.d

Dr. Dömötör Endre öregdiák díját vehették át: Szabó Levente 12.b, Papp Dániel 12.c

A Sárközy Misi Emlékére Alapított Sportíjat kapták: Blaszák Lilla 10.a, Molnár Ábel 10.d, Csehi Evelin 12.c

A Zarnócz András Alapítvány Díját idén Sipos Júlia 11.e kapta meg.

A Pásthy János Díjat kapták: Kelemen Bálint Csaba 10.e, Sipos Júlia 11.e, Sipos Rita Veronika10.a, Rigó Zsombor Márton 9.a

A Kecskeméti Református Gimnázium jutalmában részesültek: Zeller Doroti 11.e, Beckwith Kamilla Virág 9.e, Himpellmann Gellért 10.e

A Kárpát-medencei Református Találkozón való részvétellel jutalmazta az iskola Bartha Dániel Bencét 10.d

Énekkari szolgálatukért díjazták: Gebei Kitti 12.e, Szabó Péter 12.e, Kovács Réka 12.a, Szabó Kata 12.a, Kispál Sára 12.d, Lombos Áron 12.d

A "Kollégiumi díjat" ebben az évben Jámborné Márkus Emőke, valamint Jámbor Zsolt, a kecskeméti református iskolák énektanárai és karnagyai vehették át. Az énektanár házaspárt a tanárok alkalmi kórusa köszöntötte énekszóval.

Galéria - 170 kép

Összes kép letöltése

Kecskemét - Korábbi hírek

Ez lesz a Hírös7 szerdai programja

Ez lesz a Hírös7 szerdai programja

Szombat óta tart Kecskemét fesztiválja, a Hírös7, és egy héten keresztül szórakoztatja majd a látogatókat. Ez lesz a szerdai (2017. augusztus 23.) program.

Közép-európai Matematika Olimpia: Kecskeméti diák is utazott Litvániába

Közép-európai Matematika Olimpia: Kecskeméti diák is utazott Litvániába

Elindult a magyar csapat Litvániába, a Közép-európai Matematika Olimpiára. A csapat tagja Simon Dániel Gábor (a fotón balról a második), a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium 11. osztályos diákja. Tanárai: Varga József, Pósa Lajos, Szűcs Gábor, és Dobos Sándor.

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztés Fórumot tartottak a Városházán

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztés Fórumot tartottak a Városházán

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület 18. alkalommal rendezett Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumot. Az eseményre főként a mezőgazdasággal foglalkozókat várták, hiszen a fórum fő témái a 2014-2020-as Európai Uniós tervezési időszak gazdákat érintő kérdései voltak - tudósított a hiros.hu

Három nap alatt kétszer riasztották a kecskeméti Gripeneket

Három nap alatt kétszer riasztották a kecskeméti Gripeneket

Egy Boeing-típusú személyszállító repülőgép miatt riasztották a Magyar Honvédség kecskeméti Gripenjeit vasárnap kora délután. Kedden pedig egy Olaszországból Budapestre tartó személyszállító repülőgép miatt kellett felszállniuk.

Tizenöt bemutatót tervez az új évadban a kecskeméti Katona József Színház

Tizenöt bemutatót tervez az új évadban a kecskeméti Katona József Színház

Mint korábban, május 2-án már megírtuk, 15 bemutatóval készül a kecskeméti színház társulata az új évadra. Az augusztus 22-én megtartott társulati ülésen Cseke Péter megerősítette: ismét indul az igazgatói pályázaton, amelyet várhatóan ősszel ír ki a kecskeméti önkormányzat.

Nemzedékek közötti kommunikáció – előadás a Tudomány és Művészetek Házában

Nemzedékek közötti kommunikáció – előadás a Tudomány és Művészetek Házában

A nemzedékek közötti kommunikáció volt a témája annak az előadásnak, amelyet Dr. Harsányi Ernő kandidátus tartott augusztus 21-én a Tudomány és Művészetek Házában. A rendezvény a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat „Tudás, hagyomány, közösség" című programsorozatának újabb állomásaként valósult meg.

Augusztus 25: Állatkertek Éjszakája a Kecskeméti Vadaskertben

Augusztus 25: Állatkertek Éjszakája a Kecskeméti Vadaskertben

Fáklyafényes hangulatvarázs, és minden eddiginél színesebb programok lesznek pénteken, az egyedülálló esten. Várjuk a látogatókat, hogy tekintsék meg Bács-Kiskun megye leglátogatottabb közgyűjteményét éjszaka is.

6 órás ultrafutás lesz szombaton Kecskeméten

6 órás ultrafutás lesz szombaton Kecskeméten

A IUSTITIA Egyesület augusztus 26-án (szombaton) immár 3. alkalommal rendezi meg a 6 órás ultrafutást Kecskeméten. A korábbiakkal egyezően most is lehetőség lesz 1-2-4 órás futamot választani. Az indulási időpontja: 10 óra és utána egész órakor. Részletes versenykiírás a www.iusegy.com honlapon. (A fotó illusztráció)

Tíz éve szentelték fel a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolnát

Tíz éve szentelték fel a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolnát

Változatos programokkal ünnepli szeptember utolsó hétvégéjén és október első hetében az Assisi Szent Ferenc templom felszentelésének 10. évfordulóját a műkertvárosi katolikus hívőközösség. Széleskörű civil és vállalkozói összefogás, közadakozás tette lehetővé annak idején a kápolna megépítését. A munkálatok 2004-ben kezdődtek, végül 2007. szeptember 30-án áldotta meg Isten műkerti házát dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. (Fotó: Mátyus István - archív)

Elkezdődött a Mathiász János Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Elkezdődött a Mathiász János Általános Iskola energetikai korszerűsítése

Elkezdődött a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Mathiász János Általános Iskolájának energetikai korszerűsítése a Széchenyi 2020 program keretén belül. A beruházás során megvalósul az intézmény homlokzati és padlásszigetelése, a homlokzati nyílászárók cseréje, valamint a fűtés korszerűsítése, amely egy napelemes rendszerrel is bővül. A projekt 160.705.800,- Ft összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült.

Ez lesz a Hírös7 keddi programja

Ez lesz a Hírös7 keddi programja

Szombat óta tart Kecskemét fesztiválja, a Hírös7, és egy héten keresztül szórakoztatja majd a látogatókat. Ez lesz a keddi (2017. augusztus 22.) program.

Bíróság elé kerül a parfümöket rabló kecskeméti nő

Bíróság elé kerül a parfümöket rabló kecskeméti nő

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 35 éves kecskeméti nő ellen, aki 2016. július 12-én egy kecskeméti drogériából parfümöket rabolt, valamint ugyanezen üzletlánc sérelmére lopásokat is elkövetett.

A Wojtyla Házat is felkereste Wadowice alpolgármestere

A Wojtyla Házat is felkereste Wadowice alpolgármestere

Hivatalos kecskeméti látogatása alkalmával a Wojtyla Barátság Központba is ellátogatott Ewa Calus Wadowice alpolgármester asszonya.

Harmadik alkalommal is sikeres volt a Jóga a Dombtetőn

Harmadik alkalommal is sikeres volt a Jóga a Dombtetőn

2017. augusztus 19-én harmadik alkalommal rendezték meg a Jóga a Dombtetőn programot a Szabadidőközpontban.

Ez lesz a Hírös7 hétfői programja

Ez lesz a Hírös7 hétfői programja

Két napja megkezdődött Kecskemét fesztiválja, a Hírös7, és egy héten keresztül szórakoztatja majd a látogatókat. Ez lesz a hétfői (2017. augusztus 21.) program.

Csodálatos alkotások születtek a Phoenix Mecano Alkotótáborban

Csodálatos alkotások születtek a Phoenix Mecano Alkotótáborban

Ünnepélyes keretek között került sor a kecskeméti művésztanárokból és fiatal tehetségekből álló Phoenix Mecano Alkotótábor zárására a Baranya megyei Máriakéménden. Az eseményen részt vett Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere, dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója és Jeszán Csabáné, Máriakéménd polgármestere is. Az inspiráló környezetben rengeteg értékes alkotás született tíz nap alatt, melyeket megtekinthették a vendégek a záró rendezvényen.

Augusztus 20. - Ünnepi megemlékezést tartottak Kecskeméten

Augusztus 20. - Ünnepi megemlékezést tartottak Kecskeméten

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a Nagytemplom mögött álló Szent István szobornál köszöntötték a kecskemétiek augusztus 20-át, államalapításunk és az új kenyér ünnepét. Az esemény egyben a Magyarok Kenyere Ünnep Bács-Kiskun megyei rendezvénye is volt.

Hajdú László 6. lett a masters vizes világbajnokságon 100 méteres hátúszásban

Hajdú László 6. lett a masters vizes világbajnokságon 100 méteres hátúszásban

Újabb pontszerző helyezést ért el a magyarországi masters vizes világbajnokságon korosztályában a kecskeméti Hajdú László.

Ez a legnépszerűbb standok egyike a Hírös7 Fesztiválon

Ez a legnépszerűbb standok egyike a Hírös7 Fesztiválon

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és testvérmegyéje, az erdélyi Hargita megye közösen vesz részt az idei Hírös7 Fesztiválon. A két megye közös standja - ahol a méltán híres Csíki sört is árulják - az egyik legnépszerűbb jelenleg a fesztiválon.

Csütörtökön temetik Székely Györgyöt a Kecskeméti Református Temetőben

Csütörtökön temetik Székely Györgyöt a Kecskeméti Református Temetőben

Fájó szívvel tudatjuk, hogy tragikus baleset következtében elhunyt férjem, édesapánk, Székely György temetése 2017. augusztus 24-én, csütörtökön 15 órakor lesz a Kecskeméti Református Temetőben, az evangélikus egyház szertartása szerint - tudatták hírportálunkkal Székelyné Kőrösi Ilona, Székely Gábor és Székely György Tamás.

Kerekegyházáért díjat kaptak a Kereki Nótások

Kerekegyházáért díjat kaptak a Kereki Nótások

A kecskeméti Szabó Sándor által vezetett Kereki Nótások ünnepi képviselő testületi ülésen vehették át Kerekegyháza város legmagasabb kitüntetését, a Kerekegyházáért díjat augusztus 20-a alkalmából.

Történelmi Íjász Eb lesz a Szabadidőközpontban

Történelmi Íjász Eb lesz a Szabadidőközpontban

Augusztus 22-26. között a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban rendezik meg a Történelmi Íjász Európa bajnokságot. Az eseményt a kecskeméti Hírös7 Fesztivállal, és a Smuta törzs rendezésében zajló Kassai Lovasíjász Világkupával egyidejűleg tartják.

Úszni vágyó gyerekek jelentkezését várja az úszószakosztály

Úszni vágyó gyerekek jelentkezését várja az úszószakosztály

A Kecskeméti Sportiskola Úszószakosztályának vezetősége felhívja az úszni vágyó gyerekek és szüleik figyelmét a 2017. augusztus 28. és szeptember 18. közötti jelentkezésre.

Bács-Kiskun archív

Most szép lenni…Önkéntes Területvédelmi Tartalékosnak

Most szép lenni…Önkéntes Területvédelmi Tartalékosnak

A „Most szép lenni katonának" helyett akár azt is énekelhetnénk, hogy „Most szép lenni Önkéntes Területvédelmi Tartalékosnak", mivel a Magyar Honvédség átalakítja és megújítja önkéntes tartalékos rendszerét, melynek új elemeként, a helyi közösségekre építve hozta létre az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálati formát.

Komplex turisztikai fejlesztés indul Kiskunhalason

Komplex turisztikai fejlesztés indul Kiskunhalason

Régen megálmodott beruházás megvalósulása kapott zöld utat Kiskunhalason: pozitív elbírálásban részesült a város gyógyhelyfejlesztési pályázata Bük, Gyula, Mezőkövesd és Sopron mellett.

Késő délutánra állt helyre az áramszolgáltatás Bács-Kiskunban

Késő délutánra állt helyre az áramszolgáltatás Bács-Kiskunban

A vasárnapi vihar miatt több ezer ügyfél maradt áram nélkül Bács-Kiskun és Békés megyében. Hétfő késő délutánra mindenhol helyreáll az áramszolgáltatás - tájékoztatta közleményben az MTI-t a Nemzeti Közművek áramszolgáltatója.

2017. évi Ősök Napja Bugacon – részletes program

2017. évi Ősök Napja Bugacon – részletes program

Most hétvégén rendezik meg Bugacon az Ősök Napja hagyományőrző fesztivált, amellyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket a szervezők.

Bács-Kiskun megyei települések a Badacsonytördemici Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepen

Bács-Kiskun megyei települések a Badacsonytördemici Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepen

Várhatóan idén is több Bács-Kiskun megyei település részt vesz majd a 2017. augusztus 11-13. között megrendezendő Badacsonytördemici Szürkebarát és Magyar Szürkemarha Ünnepen. Tavaly ott volt Helvécia, Kunbaracs, és Bátya is a vasárnapi főzőversenyen: fotónkon a 2016-os helvéciai főző csapat, melyet Berki Krisztián olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok magyar tornász, lólengés-specialista is meglátogatott.

Tragédia Ágasegyháza és Izsák között - részletekkel és fotókkal frissítve

Tragédia Ágasegyháza és Izsák között - részletekkel és fotókkal frissítve

Mint arról korábban beszámoltunk, 2017. augusztus 4-én 17 óra 55 perc körül Ágasegyháza és Izsák között halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

Tragikus ütközés Ágasegyháza és Izsák között – mindkét sofőr meghalt

Tragikus ütközés Ágasegyháza és Izsák között – mindkét sofőr meghalt

Eddig tisztázatlan okból összeütközött két személyautó az 5301-es számú út 13.700-as méterszelvényénél 2017. augusztus 4-én, pénteken 17 óra 55 perc körül. A baleset következtében a két sofőr a helyszínen meghalt, egy főt sérülései miatt kórházba szállítottak.

Befőttet árul és könyveit dedikálja Stadler József Siófokon

Befőttet árul és könyveit dedikálja Stadler József Siófokon

Külföldi vásárlókban reménykedik az akasztói vállalkozó, aki most befőttből és savanyúságból csinál pénzt - írta meg a Bors.

Nagyanyját rabolta ki a férfi

Nagyanyját rabolta ki a férfi

A Kalocsai Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy 46 éves homokmégyi férfi ellen, aki 2017. február 17-én Homokmégyen bántalmazta és kirabolta a 89 éves nagyanyját.

Halálos baleset történt Felsőlajoson

Halálos baleset történt Felsőlajoson

Egy személyautó fának ütközött, vezetője pedig a helyszínen meghalt szerdán este.

A NAV levelet küld a tartozásról, túlfizetésről

A NAV levelet küld a tartozásról, túlfizetésről

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal október végéig mintegy egymillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van. Idén már a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.

Vádemelés lopás és rablás miatt egy kalocsai fiatalkorú ellen

Vádemelés lopás és rablás miatt egy kalocsai fiatalkorú ellen

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 15 éves kalocsai fiú ellen, aki 2017. május 18-án sportcipőt lopott egy kalocsai üzletben, 2 nap múlva pedig pólót és nadrágot rabolt ugyanebből az üzletből.

További cikkek
Jelenleg itt  > 
Címlap  >  Kecskemét  >  Bizonyítványosztás a Refiben - Újabb kitűnő tanévet zártak