Bahget Iskander, a fény művésze Szófiában (is)

A bolgár kiállítás kapcsán Doncsev Toso két írását adjuk közre Bahget Iskanderről, valamint a most kiállításra kerülő fotók születéséről.

2015. szeptember 28-án késő délután Vidinben léptünk bolgárföldre. 155 évvel azután, hogy Kánitz Félix, a Balkán Kolumbusza északnyugat Moesiában bolgárok lakta területre ért és megkezdte Bulgária újkori feltérképezését. Három fős expedíciónk: dr. Bocskov Jordán, Bahget Iskander és jómagam célja jóval szerényebb volt: csupán a több évszázados magyar jelenlét képileg megörökíthető emlékeit kívántuk számba venni, újból feltárni, de így is követtük óriási elődünk nyomát.

Utunk első állomása Vidin, hajdani magyar nevén Bodony ősi vára és környéke volt, amely IV. Béla, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János és Kossuth Lajos emlékét őrzi. Lefényképeztük Belogradcsik robosztus, romantikus falait, a vár bejáratát, ahogy hajdanán ecsetjével Kánitz is megörökítettet, aztán Kossuth Lajos egykori vidini lakóházát és a szabadságharcban hűséges társa, dr. Dunyov István szobrát egykori családi fészkében, Csiprovciban, ugyanott Rilai Szt. Iván hajdanán Esztergomba hurcolt majd visszaszármaztatott ereklyéit a város melletti monostorban.

Bejártuk a Duna-menti Nikápoly várát és a csatamezőt, ahol 1396-ban a Zsigmond vezette keresztény csapatok élet-halál harcukat vívták a muszlim hódítókkal. Veliko Tirnovo fellegvárában felkerestük II. Endre, lányának Máriának lakhelyét, a vártemplomot, ahol frigyre lépett II. Iván Aszen bolgár uralkodóval, megörökítettük a palota romjait, az általa építtetett kolostori templomot és későbbi nyughelyét.

Jártunk dr. Dunyov István emlékét hirdető háromnyelvű emléktáblánál, Cservena Vodában a Szt. Mihály Arkangyal templom homlokzatába beépített sírkőnél leróttuk kegyeletünket II. Rákóczi Ferenc bujdosó fia, Rákóczi József előtt. Sumenben, a MAGYAR SZELLEMI JELENLÉT fővárosában a Kossuth múzeum és emlékmű, az örmény templom, a városi színház és a Konsztantin Preszlavszki Püspök Egyetem mind a magyar szellemiség elevenségét hirdeti.

Igyekeztünk mindezt hiteles képekben ábrázolni. Madarában a világörökségi listán szereplő, sziklába vájt lovast és a szobor feliratának megfejtője, dr. Fehér Géza tudós turkológus emlékét örökítettük meg. Várnában a Várnai Ulászló emlékpark minden magyar vonatkozása lencsevégre került. A Fekete-tengeri Szt. Vlasz kikötőjében Petőfi Sándor szobránál a végtelen víz volt a háttér, Szófiában pedig a pécsi Zsolnay gyárban készült sárga keramitkockák.

Számtalan emlékmű és emléktábla mellett Nagy László 90. évfordulója tiszteletére szervezett megemlékezésekről készültek képes riportokat Szófiában és Szmoljanban és végül az újonnan megnyílt és kibővített Nemzeti Galéria épületében az állandó tárlat magyar műtárgyait környezetükbe ágyazottan láttatjuk. A várak, házak, emlékművek mellett és mögött mindig látható az ember.

Portrék sokaságán át vonultatjuk fel a magyar kultúrához, a magyar múlthoz és jelenhez kötődő művészek, írók, műfordítók, tudósok, üzletemberek vagyis azon emberek arcmását, akik hozzánk, magyarokhoz kötődnek. Így lesz élő, eleven a képi világ és alkot a táj és az emberi szellem egységet.

Áttételes magyar vonatkozása van István atya, a bolgár „Csaba testvér" neveltjeinek és a II. világháborús Drávai csata veterán hőseinek is. A terepmunka sikeresen lezajlott több ezer km megtétele és több ezer felvétel elkészülte és újabb jegyzetek sokasága után. A válogatást itt és most tárjuk először a tisztelt nézők elé. Köszönet illeti mindezért a Balassi Intézetet, a Szófiai Magyar Intézetet, a Magyar Művészeti Akadémiát és a Kecskemét Bolgár Nemzetiségi Önkormányzatot mert támogatásuk nélkül a kiállítás nem jött volna létre.

Doncsev Toso

---

Fél évszázaddal ezelőtt érkezett a szíriai El-Barazinból egy feketeszemű, nyurga legény Magyarországra, a fényképészek Mekkájába. Akkor talán még nem is sejtette, hogy nem mérnök lesz belőle, hanem hamarosan kedvenc időtöltése, a fényképezés ejti végleg rabul ott, ahonnan a XX. század első harmadában diadal útjára indult ez az új, modern művészet. Bár Brassai, Kertész és Capa, a nagy fotós triász külföldön vívta ki a megérdemelt világhírt maga, a magyarság és e művészeti ág számára, ám a szilárd alapokra, a korszerű látásmódra és az alkotó szellemiségre szépségben és kontrasztokban, különleges látványokban bővelkedő szülőföldjükön tettek szert.

Bahget Iskander második, választott hazája a magyar föld és ezen belül a magyar róna hírős városa, Kecskemét lett. Itt lelte meg szerelmetes párját, házastársát és szűkebb családját, igazi otthonát és most már az ő munkássága révén tudják szerte a világban, hogy milyen szép a magyar táj, milyen a homoksivatagra hasonlító puszta télen.

Bahget Iskander szerteágazó tevékenységére bő évtizeddel ezelőtt Füzi László, a Forrás folyóirat, Bács-Kiskun megye központi kulturális műhelyének főszerkesztője hívta fel figyelmemet, így 2014-ben a Szófiai Magyar Intézet akkori igazgatójaként örömmel biztosítottam helyet a mester első bulgáriai bemutatkozásának. De igazán az alkotót és az embert akkor ismerhettem meg, midőn hármasban vele és bolgár földimmel, dr. Bocskov Jordánnal két héten át beutaztuk Bulgária zegzugos tájait kulturális kapcsolataink, a szellemi kölcsönhatások tárgyiasult emlékei után kutatva.

Nap mint nap megbizonyosodhattam arról, hogy Iskander fáradhatatlanul, lankadatlanul törekszik a művészi és a technikai tökéletességre. Keresi, kutatja a megörökítendő tárgy, vidék vagy személy tulajdonságait leginkább megvilágító, tükröző, ábrázoló fényviszonyokat. Kész és képes arra, hogy hajnalban, délben, alkonyatkor vagy esti villanyfényben is lencsevégre kapja ugyanazokat az ódon bástyákat és várfalakat, a geometriai ábrákat képző kúpcserepeket és a lassan hömpölygő vizet, a méltóságos Al-Dunát és a határtalan tengert. Különös érzéke van ahhoz, hogy riportfotósként rögtön rögzítse a megismételhetetlen pillanatokat, máskor pedig portré festőként, a fény művészeként beszélteti, kedvre deríti modelljeit, hogy egyetlen arcképben sűrítse immár spontán alkotótársa jellemző vonásait, valódi karakterét.

Nem fárasztja, ha százszor kell kattintania ahhoz, hogy megszülessen a kívánt végeredmény. Ha kell felszabadult, ártatlan gyermeki mosolyt varázsol a képre, ha kell bánatot, vallási áhítatot, meghittséget, máskor meg prófétai bölcsességet sugároz a portré. Iskander intuitív alkotó, a lélek mélyére, a szívbe lát, de tudatosan tervező művész is, aki biztos kezű rendezőként teremti újra a természetességet a mesterséges, műtermi környezetben is. Ahogy csodás, kicsiny édeni kertjét ápolja, úgy nyesegeti, alakítja fénnyel festett életművét. Iskander szereti az embert, a természetet, kíváncsiság, életöröm és életigenlés fedezhető fel minden egyes mozdulatában, minden egyes tettében, minden művében. Humanista szemléletével, művészetével hidakat épít, kultúrákat kapcsol egybe és egy művész számára más, ennél nemesebb hitvallás és küldetés nem is létezhet a földön.

Doncsev Toso