A Penge Benge Jazz Band a Hírös7 nagyszínpadán adott koncertet

Vissza a címlapra

Örömzenével töltötte meg Kecskemét főterét a Penge Benge Jazz Band zenekar. Az együttes augusztus 26-án, pénteken este tíztől a nagyszínpadon örvendeztette meg a jazzszerető közönséget.

2007. július 29-én alakult meg a Penge Benge Jazz Klub, és ezzel egy időben a Penge Benge Jazz Band is. A kecskeméti zenekar tehetséges zenészekből áll, akik fiatal koruk ellenére már nagy sikereket értek el, és más zenekarokban is játszanak.

A Penge Benge Jazz Band zenei-művészeti vezetője Korb Attila, aki 2007-ben megnyerte a Magyar Rádió által megrendezett Zsoldos Ernő Jazzharsona Versenyt: ő harsonán játszik többek között.

A zenekar alapítója Tormási Attila, a közismert kecskeméti autókereskedő, aki gyermekkora óta kötődik a zenéhez. Fiatal korában gitározott, a Penge Benge Jazz Band-ben, pedig egy régi amerikai népi hangszeren a benge bőgőn játszik.

A zenekar tagjai: Falusi Alfréd - dob, Mátrai György - bendzsó, Mátrai Zoltán - klarinét, Bacsa Zoltán - cornett, Kiszin Miklós - nagybőgő.

A Penge Benge Jazz Band már több jazz rendezvényen is fellépett és egyre szélesebb körben válik ismerté. Következő fellépésük Kecskeméten a Melinda parkban lesz: szeptember 3-án, szombaton 16:30-kor az Alsószéktói Vígasság keretében lépnek ismét közönség elé.