30 év - Születésnapját ünnepli a Bolyai János Gimnázium

Vissza a címlapra

December 15. Bolyai János születésnapja. Ezt a napot minden évben névadója emlékének szenteli a kecskeméti gimnázium, azonban ebben a tanévben a szokásosnál is nagyobb figyelem irányult erre az alkalomra. Mivel nemcsak Bolyai János 215., hanem a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium 30. születésnapját is ma ünnepeljük.

Az ünnepi műsorban elsőként a gimnázium kórusa lépett fel. Bevezetőként egy gregorián dallam csendült fel, majd Elgar Ave verum című művét énekelték Závori Erika vezényletével. Zongorán közreműködött Horváth Zsófia.

A kórust a gimnázium színjátszói követték, akik felidézték a nagyszerű matematikus, Bolyai János életét és munkásságát.

Mivel a Bolyai Iskolák Szövetsége alapító tagja, Benedek Imre nem tudott személyesen ellátogatni Kecskemétre - a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség alelnökeként kell részt vennie a december 16-án megrendezésre kerülő közgyűlésen, amelynek központi témája a magyar iskolákat sújtó ukrán nyelvtörvény lesz - ezért ő videóüzenetben köszöntötte a kecskeméti gimnáziumot. Melynek igazgatónője, dr. Főzőné Timár Éva ezt követően mondta el köszöntő beszédét.

Az ünnepségen beszédet mondott még Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatónője, és Leviczky Cirill, a Széchenyivárosi Részönkormányzat képviselője, aki Kecskemét Város Önkormányzata nevében köszöntötte a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákjait és tanárait.

Majd az alapítók kaptak szót: Harkai Hajnalka tanárnő, Hajagos Kiss Margit, aki egy személyben alapító öregdiák és jelenlegi bolyais szülő, Reile Zsolt, az első „diákdiri", aki szintén videóüzenetet küldött. Végül pedig az emlékezés virágait helyezték el Bolyai János szobránál dr. Főzőné Timár Éva igazgatónő és Szabó Réka, a diákönkormányzat elnöke.

A név kötelez: Bolyai János szellemiségét követve az iskola tanárai mindig is felkarolták a tehetséges fiatalokat. A tehetséggondozás jegyében indította el hosszú évekkel ezelőtt a magyar, a német nyelvi és a matematika-fizika-informatika munkaközösség a ma már hagyományosnak számító tantárgyi versenyeit a 8. osztályos tanulók számára. Az ünnepséget követően az idei versenyek eredményhirdetésére került sor. A díjakat a Kecskeméti Tankerület és a Kecskemét Város Önkormányzata által megítélt Városi Támogatási program biztosította.

Közvetlenül az ünnepség után az iskolai diákbizottság a hálás tanulók nevében megkoszorúzta a gimnázium előkertjében az alapító igazgató, Klinger Ádám emlékére ültetett hársfát.

Ezek lesznek a Bolyai-napok kiemelt rendezvényei a jövő héten:

• December 19-én és 20-án zajlik a Bolyai Nemzetközi Kosárlabda Kupa.

• December 19-én pályaorientációs napot tartanak, amelynek keretében számos öregdiák látogat el iskolába, hogy személyes példájukkal segítsék a jelenlegi tanulókat a pályaválasztásban.

• December 19-én 17 órai kezdettel az iskola kórusa a Piarista Gimnázium és a Bányai Júlia Gimnázium kórusaival karöltve karácsonyi koncertet ad az evangélikus templomban.

• December 20-án tartják a hagyományos Bolyai Tehetségnapot, amelynek érdekfeszítő programjai között Nagyhegyesi Zoltán színész, Réz András filmesztéta és dr. Szörényi László irodalomtörténész előadása is elhangzik majd.

• December 20-án délután 17 órakor pedig szokásos karácsonyestet rendeznek, amelyen ezúttal rendhagyó módon a tanári színjátszó csoport viszi színre Dickens Karácsonyi énekét.