19
márc

25 éves a Kecskeméti Református Internátus

25 éves a Kecskeméti Református Internátus

Az Internátus 25 éves jubileumát ünnepli 2016-ban a Kecskeméti Református Egyházközség. Az ünnepségsorozat kezdete a március 20-i (vasárnapi) jubileumi kollégiumi istentisztelet köré csoportosul majd.

A jubileumi év nyitóalkalmán március 18-án (pénteken) viszont ünnepi vacsorán vettek részt az intézmény volt és jelenlegi nevelői. Az Internátus dísztermében rendezett vacsora díszvendégei az Internátus volt igazgatói voltak. Kuti József, az igazgatótanács elnöke, majd Pálné Lencsés Szilvia internátusigazgató köszöntötte a megjelenteket. 

Ebből az alkalomból kis műsorral is készültek a diákok: jelenetet adtak elő Tóth- Máthé Miklós „Pecúrok" című regénye alapján, és egy cselló-darabbal is megörvendeztették az ünneplőket.

A műsort követően virággal köszöntötték az Internátus első igazgatóját, Szabó Gábornét, az őt követő Dr. Kodácsy Jánosnét és a jelenlegi igazgatónőt, Pálné Lencsés Sziliviát.

HÁTTÉR:

A Kecskeméti Református Internátus rövid története (szerkesztette: Pálné Lencsés Szilvia internátusigazgató)

A kecskeméti református oktatás történetében először az 1918-ban alapított Tanítónőképző-Intézet mellé állított fel az egyház Internátust a Tanítónőképző mögötti telken, nagy parkban, két különálló épületben. Korszerű felszerelése (játszótér, tornaszerek, fürdő) biztosította a leánytanulók egészséges fejlődését és tanulását. Ez az Internátus az 1928/1929 tanévtől kezdve befogadta a leánylíceum vidéki tanulóit is. Később a Bodor Zsuzsanna Leányotthonban is laktak líceumi növendékek.

Az 1929/30-as tanév értesítőiben olvashatunk arról, hogy az egyházi vezetés 1929. március 8-án megvásárolta a Búzás Mihály utca sarkán álló kis házat, az Újkollégium egyik szárnyának folytatásaként. A meglévő épület stílusában felépült a modern fiúinternátus, melyet 1929 őszén nyitottak meg.

A korabeli évkönyvben az alábbiakat olvashatjuk erről:

„Az intézet elhelyezése, berendezése korunk minden igényeinek megfelelő: egészséges, célszerű és csinos. Szervezet tekintetében az internátus kiegészítő része az iskolának (...) az igazgatótanács felügyelete, irányítása és fennhatósága alatt áll."

A rendszerváltás után újraindított református gimnázium mellé, ismét internátus szervezésébe kezdett az egyház vezetése. A Moziüzemi Vállalat használatában lévő, a volt Református Egyesület Székháza épületét kapta vissza egyházunk, és itt alakította ki az internátust és a konviktust.

A Kecskeméti Református Kollégium Internátusa 1991 szeptemberében nyithatta meg kapuját a vidéki tanulók elhelyezésére. Hat lányszoba és négy fiú szoba kapott helyet az intézményben. A szűkös körülmények ellenére élt itt 21 fiú és 37 lány, összesen 58 diák.

Az internátus első igazgatója Szabó Gáborné nagytiszteletű asszony volt. Az ő vezetésével alakították ki azt a rendet a Debreceni Református Kollégium példáján(mintájára?), amely szerint ma is működünk. Dr. Kodácsy Jánosné 16 esztendőn keresztül volt az intézmény gondos vezetője.

A kiépülő gimnázium az internátus létszámát folyamatosan gyarapította, így a fiúk egy részének átmenetileg a Fráter utca 23. szám alatti szép polgárházban lett lakóhelye, majd egyházunk vezetősége elhatározta, hogy végleges megoldásként a Hornyik János krt. 4. szám alatti épület eladásra szánt részét megvásárolja, és abban alakítja ki az internátust. Így szól egy korabeli híradás:

„Ha még nem is az Újkollégium épületébe, de szép és kényelmes új otthonba költözhettek a Kecskeméti Református Gimnázium Internátusának ez ideig az egykori KIE épületében, s egy ahhoz közeli házban tanyázó bentlakó diákjai. Ez az új „fellegvár" az Ipartestületi Székház felsőbb emeletein biztosít kényelmet az ifjú lakóknak (...)."

Sok odaadó munkáskéz segítségével az épület felszentelésére 1993. augusztus 29-én kerülhetett sor.

Gimnáziumunk létszámának további növekedése miatt a visszaigényelt Újkollégium épületében megüresedett - az addig az Állami Zeneiskola használatában lévő - szárnyban, a legelső internátus helyén, egy tanévre, ismét otthont kellett teremteni huszonkét lánynak.

A 1996 szeptemberére felépült Pálma Hotel egyik szárnyában a fiúknak lett négy évre kényelemes, tágas szálláshelye.

Az internátus két épületben működött egészen addig, míg a konviktusunk tetőtéri részét is beépíthettük. 2000 szeptemberétől már egy épületben, emeletenként elválasztva laknak fiúk és lányok.

Ma már a tanulószobák is mind az épületen belül vannak. Minden lakószobánk fürdőszobával ellátott, a 21. század elvárásainak megfelelő felszereltségűek.

Jól működő számítógépteremmel, közel 3000 kötetes könyvtárral, sportolásra alkalmas kondicionálóteremmel igyekszünk az itt lakó diákok mindennapjait segíteni, komfortosabbá tenni.

A 25 év történetéből kitűnik, hogy a kezdeti időszakban sok építkezés és költözés volt intézményünk életében, de minden év szeptemberére készen állhattunk a diákok fogadására. Isten kegyelméből léphettünk mindig tovább, hogy újabb tervek megvalósításán dolgozhassunk.

A 130 diákot befogadó internátusban igyekszünk otthont teremteni elsősorban a gimnáziumunkban tanuló, de Kecskeméttől távol lakó diákoknak. Néhány éve a Kodály Iskola növendékei felé is nyitott intézményünk, s ez színesebbé teszi közösségünket. Úgy gondoljuk, hogy kialakított rendünk a vidéki családok gyermekeinek biztonságos, nyugodt hátteret biztosít az itt töltött éveikhez.

Az elmúlt 25 év alatt mintegy 800 diák lakott internátusunkban. Ami igazán öröm számunkra, hogy a mögöttünk hagyott évek alatt 59 testvérpár élt az Internátus falai között. Intézményünk országos beiskolázású, fennállásunk óta 177 településről érkeztek hozzánk diákok, a legtöbben Szabadszállásról.

Az első nevelőtestület négy főből állt. Ma nyolc nevelő segíti, neveli a közel 120 itt lakó diákot. A nevelőtestület tagjai: Kiss Imréné, Molnár Tamás, Sikó Irén, Sipos Gábor Gergő, Szabóné Bartosek Orsolya, Szerdiné Novák Anett, Tótné Kovács Erika. Az internátusban délelőttönként Füredi Márta teljesít szolgálatot, ő ellenőrzi a betegeket, az internátusban tartózkodókat. Az internátus igazgatója Pálné Lencsés Szilvia.

A dísztermünk falára írt ige erejével, reménységével tekintünk intézményünk múltjára, jelenére és jövőjére:

„Az Úr Istennek nagy tetteivel járok."(Zsolt. 71,16)

Galéria - 65 kép

Összes kép letöltése

Kecskemét - Korábbi hírek

Élményközpontú matematikatanítás az „Aranyban”

Élményközpontú matematikatanítás az „Aranyban”

A szegedi MENTOR(H)ÁLÓ2.0 program keretében a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskolában fejlesztőműhely foglalkozást tartottak, amelyre a környező iskolákból mintegy 45 érdeklődő pedagógus érkezett.

Lélegeztetőgép vásárlását támogatja a Korábban Érkeztem Alapítvány Kecskeméten

Lélegeztetőgép vásárlását támogatja a Korábban Érkeztem Alapítvány Kecskeméten

Kétmillió forinttal támogatja a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítványt egy lélegeztetőgép megvásárlásában a Korábban Érkeztem Alapítvány - jelentették be pénteken a Bács-Kiskun Megyei Kórházban.

Nyílt nap lesz a Rákóczi iskolában

Nyílt nap lesz a Rákóczi iskolában

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2018. február 6-7-én nyílt napra várja a leendő elsősöket és a szüleiket.

Ítélet született a kecskeméti „autókázó” ügyében

Ítélet született a kecskeméti „autókázó” ügyében

A Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárás keretében 1 év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönre ítélte azt a 29 éves kecskeméti férfit, aki 2017, december 29-én délelőtt beült egy kecskeméti dohánybolt előtt parkoló gépkocsiba azért, hogy azzal egy kört menjen. (A fotó illusztráció)

A Harmadik Kor Egyeteme záróünnepsége a Városháza Dísztermében

A Harmadik Kor Egyeteme záróünnepsége a Városháza Dísztermében

Tavaly decemberben lezárult a Kecskeméten és környékén élő nyugdíjasok számára meghirdetett Kecskeméti Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű szabadegyetemi program negyedik tanéve. Pénteken délelőtt pedig záróünnepségen vette át a programban részt vevő csaknem 200 hallgató a részvételt igazoló emléklapot.

A Szegedi Tudós Akadémia Területi Bázisiskolája lett a Refi

A Szegedi Tudós Akadémia Területi Bázisiskolája lett a Refi

A Kecskeméti Református Gimnázium 2017. november 23-án kapta meg a „A Szegedi Tudós Akadémia Területi Bázisiskolája" megtisztelő címet. Az erről szóló oklevelet dr. Buzás Norbert, az Alapítvány operatív igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Egészség-gazdaságtani Intézetének intézetvezető egyetemi docense 2018. január 19-én, pénteken délelőtt adta át a kecskeméti iskola igazgatónőjének, Szenes Mártonné Durucz Annának.

Sokan voltak kíváncsiak a tűzoltó kiállításra Kecskeméten

Sokan voltak kíváncsiak a tűzoltó kiállításra Kecskeméten

2017 szeptemberétől december végéig tekinthették meg a látogatók a „Nagy nevek örökösei ..." Gróf Széchenyi Ödön a magyar tűzvédelem megteremtője című, szakmatörténeti kiállítást a Cifrapalotában. Négy hónap alatt közel ötezer embert repített vissza a múltba, a történelmi időkbe a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, a Kecskeméti Katona József Múzeum és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által közösen megszervezett kiállítás. (A fotó a kiállítás megnyitóján készült)

5 éves a Kecskemét City Balett - Ünnepeljünk együtt!

5 éves a Kecskemét City Balett - Ünnepeljünk együtt!

Szeretnéd kipróbálni, milyen érzés, ha a táncpartnered profi művész? - erre is lehetőséged lesz, ha velünk tartasz február elsején, az 5. születésnapját ünneplő Kecskemét City Balett izgalmas programokkal teli nyílt napján.

Utazás a női univerzum körül – A nők társadalmi helyzetének megvitatása

Utazás a női univerzum körül – A nők társadalmi helyzetének megvitatása

Utazás a női univerzum körül - a nők társadalmi helyzetének megvitatása" címmel kezdett előadássorozatot a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tavaly a Katona József Könyvtárban. Most viszont, a második előadásra már a Szórakaténusz Játékmúzeumba várják a téma iránt érdeklődőket 2018. január 25-én, csütörtökön 15 órára.

Fejlesztések a Wojtyla Házban

Fejlesztések a Wojtyla Házban

Ebben az évben több beruházás is megvalósul a Wojtyla Barátság Központban - tájékoztatta hírportálunkat Farkas P. József alapító-igazgató.

2018-ban a műszakimenedzser-képzés is megújul a kecskeméti Neumann János Egyetemen

2018-ban a műszakimenedzser-képzés is megújul a kecskeméti Neumann János Egyetemen

Kecskeméten 2018 őszétől megújul a műszaki menedzser alapszak is, ami Németh Edit, az NJE Gazdaságtudományi Karának oktatási dékánhelyettese szerint azért jó választás, mert az ide felvételizők állami ösztöndíjas képzés révén biztos műszaki és gazdaságtudományi ismeretekkel felvértezve, később még mindig választhatnak, inkább a műszaki irány felé fordulnak vagy a gazdaságtudományban mélyülnek el. A szak újjászervezéséről, célokról és lehetőségekről kérdeztük a dékánhelyettes asszonyt.

Magyar nyelvű MBA képzés, nem csak gazdasági szakembereknek – immár Kecskeméten is

Magyar nyelvű MBA képzés, nem csak gazdasági szakembereknek – immár Kecskeméten is

Magyar nyelvű MBA képzés, nem csak gazdasági szakembereknek - immár Kecskeméten is. A világ egyik legrangosabb, közgazdászi végzettséget adó mesterképzése indul ősztől a Neumann János Egyetemen: 2018 őszétől mesterdiplomát adó MBA képzést indít a Neumann János Egyetem. Miért éppen Kecskemét? - válaszol dr. Tóth Tamás egyetemi docens, a kecskeméti Gazdaságtudományi Kar gazdasági dékánhelyettese, az MBA szak szakfelelőse.

Árus portrék a piacról: Sztanko Katalin

Árus portrék a piacról: Sztanko Katalin

„Immár harminc éve tartunk kecskéket"- mondja Sztanko Katalin, kecsketej feldolgozásával foglalkozó állattenyésztő, aki már nyolc éve árul a kecskeméti piacon. „ Tíz éve élünk Helvécián, egy tanyán, ahol termékeinket is előállítjuk."

Bács-Kiskun archív

17 éves kamaszt tartóztattak le emberölés kísérletének gyanújával

17 éves kamaszt tartóztattak le emberölés kísérletének gyanújával

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 17 éves fiatalkorú fiúnak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint édesapjával megkísérelt egy férfit megölni Kiskunhalason.

Panelházban termesztettek kendert Kiskunfélegyházán

Panelházban termesztettek kendert Kiskunfélegyházán

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két helyi lakos ellen.

Munkáltatói fórumsorozat kezdődik Bács-Kiskunban a munkahelyteremtő pályázat feltételeinek ismertetésére

Munkáltatói fórumsorozat kezdődik Bács-Kiskunban a munkahelyteremtő pályázat feltételeinek ismertetésére

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályai Munkahelyteremtés 2018 címmel munkáltatói fórumsorozatot rendeznek a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett NFA-2017-2-KKV kódjelű munkahelyteremtő pályázat feltételeinek ismertetéséről, az alábbi időpontokban:

Bács-Kiskun megye a negyedik a magyarországi bűncselekmények számát összegző statisztikában

Bács-Kiskun megye a negyedik a magyarországi bűncselekmények számát összegző statisztikában

A megyék közül még mindig Pest megye a legfertőzöttebb bűnözés szempontjából: tavaly 19 ezer esetet regisztráltak itt. Hosszú évek óta dobogós a bűnügyi térképen Észak-Magyarország is, Bács-Kiskun viszont a regisztrált bűncselekmények számát tekintve a megyék között a negyedik - írja az Országos Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva a Magyar Idők.

Van, aki fél tőlük, és van, aki menti: denevéreket mentett a KNP

Van, aki fél tőlük, és van, aki menti: denevéreket mentett a KNP

Apostagról riasztották az illetékes természetvédelmi őrt január 4-én, hogy alvó denevéreket találtak egy játszótéren kivágott fűzfában, amely az elmúlt hetek viharai miatt balesetveszélyessé vált. (Fotók: Kiskunsági Nemzeti Park/Sápi Tamás)

Megújult a három csoportos Százszorszép Óvoda Dunavecsén

Megújult a három csoportos Százszorszép Óvoda Dunavecsén

Dunavecse Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-1.4.1-15-BK1 - A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével című felhívásra. A 30 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrás keretében a Százszorszép Óvoda felújítása, korszerűsítése valósult meg. Az épületet ünnepélyes keretek között adták át.

Kecskeméti sértett, jánoshalmi zsaroló, kiskunhalasi helyszín

Kecskeméti sértett, jánoshalmi zsaroló, kiskunhalasi helyszín

Ismeretlen tettes 2018. január 2-án 17 óra 55 perc körül megszólított egy 15 éves kecskeméti fiút Kiskunhalas belvárosában, és pénzt kért tőle. A fiatalkorú ezt megtagadta, ezért a férfi megfenyegette, hogy ismerősei segítségével, fizikai erővel veszi el pénzét. A megfélemlítés hatására a sértett átadott 10.000 forintot támadójának, aki a helyszínről ismeretlen helyre távozott.

Koch Csaba bora nyerte el a Magyar Borszakírók Körének Magyar Bor Nagydíját

Koch Csaba bora nyerte el a Magyar Borszakírók Körének Magyar Bor Nagydíját

A Bács-Kiskun megyei Koch Csaba 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je nyerte el a Magyar Borszakírók Körének Magyar Bor Nagydíját. Koch Csaba ugyanis néhány éve szőlőterületeket vásárolt Diósviszlón, a Villányi borvidéken, ahol 10 hektárt művel meg. Koch Csaba borán kívül Györgykovács Imre 2015-ös Nagy-Somlói Furmintja is elnyerte a Magyar Borszakírók Körének Magyar Bor Nagydíját idén.

Téli szállásukra hajtották a bivalyokat a Kiskunsági Nemzeti Park területén

Téli szállásukra hajtották a bivalyokat a Kiskunsági Nemzeti Park területén

Mintegy 120 bivaly trappolt keresztül az 52-es úton Fülöpszállás magasságában 2018. január 04-én, csütörtökön reggel. A csordát Zab-székről, a nyári szállásukról hajtották át Kelemen-széki téli szállásukra, a Kígyós-háti Állattartó Telepre a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Összesen 21 év fegyház lett a drogdíler anya és a fia büntetése

Összesen 21 év fegyház lett a drogdíler anya és a fia büntetése

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt N. Dániel és társa ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Mindkét vádlott esetében a bűntetteket társtettesként elkövetettnek minősítette a táblabíróság, és a II. rendű vádlott büntetését 6 évről 9 év fegyházra, míg a közügyektől eltiltás időtartamát 5 évről 7 évre súlyosította.

M4 Sport-Az Év sportolója gála: Hosszú Katinka és Boronkay Péter a legjobb három között

M4 Sport-Az Év sportolója gála: Hosszú Katinka és Boronkay Péter a legjobb három között

A férfiaknál Baji Balázs, Liu Shaolin Sándor és Szatmári András, a nőknél pedig Babos Tímea, Hosszú Katinka és Márton Anita került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) szavazásán. Az év legjobb három fogyatékos férfi sportolója között pedig a kecskeméti Boronkay Péter (triatlonos) idén is ott van. A győztest jövő csütörtökön, a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport-Az Év sportolója gálán hirdetik ki. (MTI)

Drogos rablótámadó az M5-ös autópálya pihenőjében

Drogos rablótámadó az M5-ös autópálya pihenőjében

Az M5-ös autópályán lévő vendéglő előtt parkoló személyautóban ülő nőt támadta meg egy kábítószer hatása alatt álló férfi 2018. január 1-jén délután. Az asszonyt életveszélyesen fenyegető támadót a nő férje kergette el, majd nem sokkal később a rendőrök elfogták. (A fotó illusztráció)

További cikkek
Jelenleg itt  > 
Címlap  >  Kecskemét  >  25 éves a Kecskeméti Református Internátus