Hét évet tölt fegyházban a kalocsai drognepper

Vissza a címlapra

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt H. Tamás ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Nem változott viszont a kiszabott szabadságvesztés mértéke, így a vádlott jogerős büntetése 7 év fegyház és 7 év közügyektől eltiltás lett.

A vádlott cselekményét a táblabíróság jelentős mennyiségű kábítószerre forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette kísérletének minősítette, a halmazati büntetésre vonatkozó utalást pedig mellőzte.

Az ítélet indoklásában elhangzott: tekintettel arra, hogy a vádlott büntetlen előéletű és a kábítószer mennyisége csak kis mértékben haladta meg a jelentős mennyiség alsó határát, az I. fokú bíróság az elkövetett cselekmény súlyával arányos büntetést szabott ki. Ezért az ítélőtábla nem látott arra indokot, hogy a büntetést lényegesen súlyosítsa.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A bűncselekményről

A vádlott évek óta fogyasztott különböző típusú, kábítószer-tartamú anyagokat, és 2013. július 14-e óta más személyeknek is átadott az által beszerzett kábítószerekből.

2014. november 6-án délelőtt a vádlott - azért, hogy kábítószert adjon át más személyeknek - kábítószer-vásárlás céljából Kalocsáról a keceli bekötőútnál lévő kocsma parkolójába hajtott. Itt egy - a eljárás során pontosan nem beazonosítható - személytől egy csomagban 50 gramm marihuánát és 20 darab extasy tablettát vásárolt összesen 60 ezer forint értékben. Ez az ismeretlen személy megkérte a vádlottat arra, hogy további egy csomag speed port vigyen és tegyen oda az M9-es körforgalom utáni közlekedési tábla tövébe aznap 12 óráig.

A vádlott elvállata ezt a feladatot, azonban aznap 11:30 órakor Kalocsa külterületén a vádlottat a rendőrség igazoltatta. Ennek során az autójából lefoglaltak egy csomagot, amelyben 20 darab 4,38 gramm nettó tömegű tabletta és 48,89 gramm nettó tömegű zöld növényi ágvégződés volt összesen 3 darab tasakban. A vádlott ruhájából további 89,91 gramm nettó tömegű fehér por került elő. Ez a por amfetamint, a tabletták MDMA-t, míg a zöld növényi ágvégződések delta-9-THC-t tartalmaztak, amely vegyületek kábítószernek minősülnek.

Ezt követően a hatóság a vádlott kalocsai házában is házkutatást tartott, amelynek során további kábítószerek kerültek elő. A vádlott által továbbadás céljából megszerzett kábítószer-tartalmú anyagok együttes hatóanyag-tartalma meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát, annak 126,8 %-a, vagyis közel 1,3-szorosa.

Az I. fokú ítéletről

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében és kábítószer birtoklás vétségében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2016. március 9-én H. Tamás (1984) vádlottat, és ezért őt a bíróság - halmazati büntetésül - 7 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője eltérő minősítés, a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.