Guinness rekordra hajt a kiskunhalasi igazgató?

Vissza a címlapra

Könnyen lehet, hogy hamarosan Kapus Krisztián világrekorder lesz: 25 év alatt 15 diplomát szerzett, és még nincs vége...

Jól indult az év Kapus Krisztiánnak. A kiskunhalasi Szaki - Vasutas Művelődési Ház igazgatója, egykori kiskunfélegyházi polgármester apa lett, és gyönyörű kislánya mellé kézhez vehette legújabb diplomáját is. Immár a tizenötödiket.

„Van, aki bélyeget, vagy szalvétát gyűjt, én inkább tudást" - jegyzi meg a „diplomahalmozó" Kapus Krisztián, miközben ebédlőjükben ülünk a számtalan oklevél fölött (a diplomák mellett több tanfolyam elvégzését is tanúsítják az okiratok). A legfrissebb - amit januárban vehetett át a Szegedi Tudományegyetemen - az okleveles stíluskommunikátor diploma. A sorban az első a magyar tanár-könyvtáros szak elvégzése volt, még 1996-ban. „1992-ben kezdtem az főiskolát, és akkoriban minden olyan képzés államilag finanszírozott volt, amit az első diploma megszerzéséig elkezdett a hallgató, ezért kihasználtam a lehetőséget, és jelentkeztem évről évre további négy szakra. Így lettem néhány éven belül hittantanár, művelődésszervező, könyvtári informatikus és egészségfejlesztő-mentálhigiénikus" - sorolta Krisztián. Ezeket követte a közoktatási vezető, orosz nyelv és irodalom, társadalom és állampolgári ismeretek, művelődésszervező mesterfokozat, ifjúsági szakértő, pedagógus szakvizsga, politikai tanácsadó, jogi szakokleveles közoktatási szakember, kisebbségpolitikai szakember, és végül az okleveles stíluskommunikátor diploma.

Már amikor 2010-ben megválasztották Kapus Krisztiánt országgyűlési képviselőnek, a „patkóban" ő volt a legtöbb diplomával rendelkező honatya. „Könnyen tanulok, nem nagyon emlékszem olyan tananyagra, amit egynél többször olvastam volna el. Egyrészt már unalmas lenne másodszorra, másrészt sokszor időm sincs rá, előfordult, hogy egy vizsgaidőszakban 26 vizsgám volt: mindegyiknél egy napom volt a felkészülésre" - avat be a rövidtávú memória kimaxolásának részleteibe, hozzátéve, hogy nem magolós típus, inkább igyekszik megérteni azt, amit tanul, és integrálni a megszerzett tudást. Ezért bejár az előadásokra (rászánva kéthetente a pénteket és a szombatot), és jegyzetel. Puskát ma már nem készít (felnőttként „ciki" is lenne), viszont figyelembe veszi a vizsgáztató habitusát: szerinte például a megfelelő öltözet már minimum kettest ér. „Pécsett egy idősebb művészettörténész hölgynél vizsgáztam, ezért egy barna nyakkendőt és egy régies típusú pulóvert vettem fel az alkalomra, láttam rajta, hogy értékeli. De az is be szokott jönni, amikor más tudományterületekről emelek be különböző előző tanulmányaim által megtanult elemeket, sőt, már is meggyőző, ha a középiskolai tudásanyagot megbízhatóan fel tudom idézni, ugyanis a fiatal nappalis hallgatóknak ez sem mindig megy" - idéz fel néhányat az eddig abszolvált 500-600 vizsga tapasztalataiból Krisztián, aki négyesnél rosszabb eredménnyel még nem szerzett diplomát, viszont több kitűnő eredménye is van.

De vajon mire lehet használni ennyi képesítést? „Erre azt szoktam mondani, hogy én nem mélységi, hanem széleskörű tudásra törekszem. A megszerzett ismereteket így mindig mindenhol tudom hasznosítani, kivéve talán az orosz nyelvet és irodalmat, de az egyébként is csak becsúszott..." - magyarázza, megjegyezve, hogy a jogot pont azért nem fejezte be, mert ahhoz „mélyfúrásra" lett volna szükség - no meg öt év folyamatos magolásra, az már felnőtt fejjel sok. Krisztián egyébként leginkább pedagógusnak tekinti magát („kedvenc tantárgyam az osztályfőnöki"), lassan három évtizede a fiatalokkal való foglalkozás inspirálja leginkább.

Legújabb terve szeptemberre körvonalazódik, mert most a család prioritást élvez, hiszen januárban Krisztián felesége, Kiss Melinda életet adott Dorotinak. „Az anyagi terhek mellett - egy diploma költsége átlagosan egymillió forint -, a rendszeres távollét is nagy áldozatot követel a családtól, úgyhogy most tartok egy kis szünetet, mert az idő most főleg nekik jár" - mondja végül Kapus Krisztián.

(Sebestyén István, Majsainfo/Halasinfo)

HÁTTÉR:

Luciano Baietti, a 70 éves olasz férfi nemrégiben került be a Guinness Rekordok Könyvébe azzal, hogy neki van a világon a legtöbb diplomája: szám szerint pontosan 15.

Ezzel AZONBAN már nincsen egyedül, hiszen a januárban 43 évessé lett kiskunhalasi intézményvezető beállította a rekordot.