Ellopta a pizzafutár autóját - vádat emeltek ellene

Vissza a címlapra

A Kiskőrösi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt vádat emelt egy 23 éves keceli férfi ellen, aki 2017 májusában Kecelen ellopta egy pizzafutár lezáratlan autóját, azzal Paksra utazott, majd a járműből kifeszítette és kitépte a rádiót is.

A vádlott 2017. május 20-án este Kecelen, egy ház előtt észrevett egy le nem zárt autót. A kiszemelt járművet egy futár használta, aki éppen ételt szállított ki vele.

A vádlott az autóhoz lopakodott, majd beült a vezetőülésbe. A futár még a kocsi motorját se állította le, így a vádlott az autóval tolatva elhajtott a helyszínről. Tolatás közben azonban nem csukta be a vezető oldali ajtót, így az ajtóval egy villanyoszlopnak ütközött.

A vádlott az ellopott autóval először a Tolna megyei Őcsényre, majd Paksra hajtott és itt állította le a járművet. Az autórádiót kifeszítette, majd kézzel kitépte az autóból és eladta egy ismerősének. Az ismerős nem tudta, hogy a vádlott a rádiót lopás útján szerezte.

A lopással okozott 112.000 forint összegű kár még a nyomozás során megtérült, ugyanis a rendőrök lefoglalták az ellopott autót és a rádiót is.

A különös visszaesőnek minősülő vádlott jelenleg egy másik ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnössége kérdésében a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.