A megyei klímastratégiát véleményezte az Éghajlatváltozási Platform

Vissza a címlapra

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Éghajlatváltozásra adott innovatív válaszok Bács-Kiskun megyében" című, KEHOP-1.2.0-15-2016-00014 azonosítószámú projektjének fő célkitűzése a Bács-Kiskun Megyei Klímastratégia megalkotása. A stratégia a megyei szintű hatásmérséklési és adaptációs tervek kialakítása mellett, keretet ad a megye települései számára cselekvési irányaik meghatározásához is. E dokumentum végső egyeztetése zajlott tegnap az Éghajlatváltozási Platform tagjaival.

A Bács-Kiskun Megyei Klímastratégia elkészítése érdekében megalakult Éghajlatváltozási Platform résztvevő tagjai májusban írták alá együttműködési nyilatkozatukat Kecskeméten. A szakmai csoportosulás tagjai a tudományos és gazdasági élet szereplői közül kerültek ki azzal a céllal, hogy segítsék a társadalom klímaváltozással kapcsolatos ismereteinek bővítését, a szemléletformálást, felmérjék és összehangolják a fejlesztési igényeket, valamint online szaktanácsadást folytassanak. A Platform negyedéves ülését 2017. október 2-án, hétfőn tartotta a Megyeházán.

A megyei önkormányzat az elmúlt hónapok alatt elkészítette a megyei klímastratégiát, s a széles körű társadalmi vita előtt a dokumentumot szakmai szervezetek - önkormányzatok, vállalkozások és az oktatási szféra - képviselőivel egyeztette műhelymunkák keretében. Az ott elhangzó vélemények, észrevételek, javaslatok hozzájárultak egy mindannyiunk számára elfogadható, a klímaváltozással kapcsolatos közös feladatainkat rögzítő megyei klímastratégia kidolgozásához. A tegnapi nap során a Platform tagjainak nyílt lehetőségük arra, hogy véleményt, javaslatot fogalmazzanak meg a dokumentum tartalmával kapcsolatban.

A Megyeházán tartott egyeztetés másik célja a Platform működése során felmerülő feladatok koordinálása, kiosztása és a résztvevő szervezetek jövőbeni, tervezett együttműködésének megvitatása volt.

A megyei klímastratégia a mai naptól elolvasható a www.bacskiskun.hu weboldalon. Az észrevételeket és javaslatokat 2017. november 24-ig várjuk a klima@bacskiskun.hu e-mail címre!