A kiskunfélegyházi tűzoltóság IFI csapata nyerte a megyei katasztrófavédelem labdarúgó bajnokságát

Vissza a címlapra

Ebben az évben is Kiskunfélegyházán, a Honvéd Sporttelepen rendezte meg a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a Bács-Kiskun Megyei Kispályás Labdarúgó Bajnokságot. Ez a helyszín azonban mégis más volt, mint a tavalyi évben, hiszen most egy korszerű műfüves pályára léphettek a csapatok és mérkőzhettek meg egymással.

A bajnokságra kilenc csapat nevezett, akiknek a lelkesedését a reggeli szemerkélő eső sem vette el. Ez a verseny is remek lehetőséget teremt az egészséges versenyszellem gyakorlására és fejlesztésére, valamint erősíti a sportbarátságokat. A versenyszellem nagymértékben hozzájárul a versenyképességhez, ami nélkülözhetetlen az egészségmegőrzéshez és a hatékony munkavégzéshez.

Marozsi András tű. alezredes, a Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője és Leiz Gábor tű. őrnagy, a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka nyitották meg a bajnokságot és köszöntötték a csapatokat. A megnyitót követően Homoki-Szabó Tibor tű. zászlós, parancsnokhelyettes ismertette a játékosokkal a versenyszabályokat. A sorsolást követően a megyei és helyi katasztrófavédelmi szervek személyi állományából szerveződött csapatok birtokba vették a pályát, a bemelegítést követően elhangzott a kezdő sípszó. A játékosok a sportszerűséget szem előtt tartva, keményen és lendületesen küzdöttek a pályán. A helyosztó mérkőzéseken és a döntőben sem hagyott alább a résztvevők lelkesedése.

A következő eredmények születtek:

I. helyezés Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság IFI csapata

II. helyezés Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata

III. helyezés Bajai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata

IV. helyezés Kalocsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata

V. helyezés Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltség csapata

VI. helyezés Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata

VII. helyezés Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság All Star csapata

VIII. helyezés Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata

IX. helyezés Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata